Mintha Atai ott se lett volna, beszélgetésbe kezdtük Sae-val. Majd egy kis idő után a szobájában folytattuk. Szinte azonnal megfeledkeztem attól, hogy most az ő házában vagyok... Sae szobája teljesen ledöbbentett. Nagyon hasonlított az enyémre... minden vörös, és szívek mindenhol. Azonban nem ez volt a legérdekesebb, hanem az, amiket megtudtam...
- Úgy örülök, hogy a bátyám újra talált magának valakit! Attól féltem, hogy az előző csalódás után sose lesz már a régi...
- Előző csalódás? - néztem rá megdöbbenve.
- Jaj ne... még nem is mondta neked?
- Nem... semmiféle előző barátnőről nem mesélt...
- Azt hiszem ezt nem velem kéne...
- Kérlek - szakítottam félbe - mondd el... már én is éreztem, hogy valami nem stimmel...
Rám nézett, majd egy perc múlva sóhajtott, és bátorítólag rám mosolygott.
- Rendben. Egy csoportos randin találkoztak, ahova igazából egyikük se akart elmenni. A bátyám rajong a vörös szalag legendájáért, de azt már biztos te is tudod... éppen ez hozta őket össze, ahogy titeket is. Azon a lányon mindig volt egy. vagy több is belőle. Úgy látszott, hogy boldogok együtt, folyton mosolyogtak, nevetgéltek... Onii-san minden reggel egy szál vörös rózsát vitt neki, rajta egy szalaggal... Olyanok voltak, mintha egy külön világban éltek volna... De egyszer az a lány sírva jött el a házunkhoz... Azt mondta, hogy ő már nem bírja tovább ezt az állkapcsolatot Azt mondta, hogy ő többre vágyik, hogy meg akarja tapasztalni a szerelem minden fájdalmát, vágyát és tüzét. A bátyám úgy érezte emiatt, hogy elbukott... Akkor azt hittem, hogy végleg lemondott a szerelemről... De aztán jöttél te - mosolygott rám, de amint meglátott, arcára fagyott a mosoly.
Szemeim könnybe lábadtak, és úgy éreztem megszakadt a szívem... Nem azért, hogy így végződött az első szerelme... Nem... csakis a félelem miatt... féltem, hogy a mi kapcsolatunk is így fogja végezni, mert én is többet akarok...
