Új város, új lakás, új iskola... A szüleim új munkát kaptak, ezért kellett elköltöznünk... Nem zavart, inkább örültem neki... Nem azért, mert utáltam a régi házunk, a régi iskolám vagy nem voltak barátaim... Nem. Azért örültem neki, mert valami vonzott ebben a városban.. jó előérzetem volt az iskolával kapcsolatban is.. Talán itt végre megtalálom azt, akit évek óta keresek... Már 2 napja itt vagyunk... Sikeresen kipakoltunk, és egy kicsit kipofoztuk a szobám.. Persze ismét vörösre festettem... A falakat szívecske minta díszítette... Kiraktam a falra a kedvenc szerelmes idézeteimet is, és elrendeztem a szívecskés állataimat és a szív alakú párnákat... Lehet, hogy így első hallásra furcsának hangzik, de ha megismertek, majd megértitek... Nem vagyok mániákus, és nem hajszolom a szerelmet... Csak egy legendában hiszek... és valóra akarom váltani... Az édesanyám kiáltott fel a földszintről:
- Izumi, ideje indulnod az iskolába!
- Máris megyek - kiáltottam vissza.
Felkaptam a táskám, a hajamba tűztem a vörös rózsás-szalagos hajráfom (a kedvencem, mindig ezt hordom) és rohantam le a lépcsőn. Odalent édesanyám várt, kezében a bentommal.
- Jó legyél. Vigyázz magadra az iskolában, és szerezz sok új barátot - mondta mosolyogva és a homlokomra nyomott egy puszit.
- Persze anya, ne aggódj nem lesz semmi baj - mondtam rá kacsintva, felhúztam a cipőm és kisiettem a házból.
Nagyon jó kedvem volt. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért... de boldog voltam... Szinte ugrálva mentem iskolába... Nem törődtem a furcsán rám meredő emberekkel, vagy a hátam mögött nevető lányokkal... Az iskola elé érve megtorpantam.. Hatalmas, régi épület volt... Lányok és fiúk vegyesen kis csoportokba verődve sétáltak az iskola udvarán. Kíváncsian néztem körbe, és közben befelé sétáltam. Elbambultam.. teljesen lenyűgözött egy hatalmas, idősnek tűnő sakura... Nem vettem észre, hogy egyenesen egy fiú felé tartok... Tehetetlenül mentem neki... szerencsére nem túl erősen...
- Annyira sajnálom, nem figyeltem - hajoltam meg gyorsan előtte bocsánatkérően.
- Semmi gond - mondta.
Felnéztem, és teljesen ledöbbentem... A fiú csuklójára kötve egy vörös fonal volt... Lehet.. lehet, hogy őt kerestem... Ekkor a fiú elindult, én pedig gondolkodás nélkül utána kaptam. Kérdőn nézett rám...
- A vörös fonál - nyögtem ki végül, és egyik kezemmel megfogtam az ő szalagját, a másikkal pedig az enyémet és felé mutattam őket...
