Lassan kezd szokássá válni, hogy magával rángat. De igazából örültem neki... Valamiért összeszorult a szívem a gondolatra, hogy egyszer majd úgy fog velem is beszélni, mint Rion-chan-nal... Nem akarok csak egy ismerős lenni neki.. Szemembe könnyek szöktek, látásom elhomályosult... Nem is láttam, hogy merre megyünk a hajamba kapó fuvallatot érezve tudtam, hogy ismét a tetőre kerültünk. Az iskolai zakóm zsebéből gyorsan elővettem a zsebkendőmet. Nem akartam, hogy könnyes szemmel lásson. Amilyen gyorsan csak tudtam, megtöröltem a szemem. De elkéstem... Atai-kun hátrafordult... Szemében csodálkozás tükröződött.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi - válaszoltam gyorsan és szipogva.
- Talán... túl kemény voltam? - emelte fel a kezünket.
Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem. Egy pillanatig néma csendben álltunk, majd hirtelen magához ölelt. Olyan szorosan, hogy szinte alig kaptam levegőt...
- Atai-kun... - nyögtem fojtott hangon.
- Te sose leszel olyan, mint Ő - mondta - Te nem leszel csak egy ismerős. Amint megpillantottalak tudtam, hoyg te más vagy. Más, mint bárki, akit eddig ismertem. Te vagy a társam!
Ezt el se hiszem. Mégis honnan tudja, hogy mi bánt? Honnan tudja, hogy mire gondolok? Ráadásnak azt mondta, hogy társak vagyunk. Álmodni se mertem volna, hogy ez valaha megtörténhet velem. Ez maga az álom. Tényleg rá vártam...
- Köszönöm... - súgtam, és fejem belefúrtam zakójába.
Nem mondott semmit, csal szorosan ölelt... úgy, mintha sohase engedne el. Percekig álltunk ott, egymás karjaiban. Megszólalt a csengő... Vége a szünetnek... vissza kell mennünk az órára... Engedett a szorításán, de nem engedett el... Mélyen a szemembe nézett, arcán mosoly ült... Ismét egy másik ember állt előttem... Egy boldog ember...
- Vissza kéne mennünk - hallottam saját hangom.
Nem válaszolt, csak mélyen a szemembe nézett. Egy végtelenségig tartó pillanatig elvesztünk egymás szemében. Aztán csak bólintott egyet. Elengedett, majd megfogta a kezem, és összefonta ujjaink. Elindultunk vissza a termeinkbe. Nem akartam őt elengedni, de muszáj volt. Elkísért a termemhez, majd az ajtóban megállított és homlokon csókolt....
